HTML

Edit száguld cél felé

Friss topikok

Címkék

Sport ismét a javából!

2014.08.10. 19:30 tide900

Gondoltam írok egy beszámolót , ha már az izom lázam fekvésre és pihenésre kényszerít.

Szóval az úgy volt, hogy van egy ilyen verseny aminek a lényege jótékonysági futás. Suhanj jótékonysági futás, együtt mozoghatsz mozgássérült társaiddal, akik sokszor komolyabban oda teszik magunkat mint mi, bármiről is legyen szó.  Annyit futsz gyalogolsz hat óra alatt amennyit szeretnél. Mindezt megteheted 2-3-4-5-6 fős csapatokban. Indulhatsz egyedül is , én is ezt tettem, csapat nevezésem mellett beneveztem egyénibe is, szerettem volna kipróbálni magam, hogy mit birok.

Sok barátom, öröm mellet meg is lepődött , hiszen sokan tudjátok hogy az én sportom a bicikli. Ha azt mondta volna nekem valaki hogy lesz egy hat órás bicikli verseny, rögtön azt kezdtem volna számolgatni mennyi a szint különbség, mennyit tudok beletekerni egy szóval megtudtam volna mondani kb. hány km az amit letudok tekerni. Tudtam volna, mivel frissítsek , mire hogy reagál az izomzatom és a szervezetem.

Éjfélkor kezdődött a verseny, azt tudtam hogy nehéz lesz alvás szempontjából mert elég alvásfüggő vagyok. Ennek ellenére , reggel tíztől segítettem felkészülni az eseményre, nem kíméltem magam, megcsináltam mindent amit kértek ami egyáltalán nem hatott negatívan a teljesítményemre éjjel. Ellenben az igen negatívan hatott rá, hogy nem ettem napközben, csak este fele kezdtem el enni. Ennek meg lett az eredménye, és itt ki is térnék arra , hogy van még mit tanulnom.  Mondhatnám hogy kicsit nagyképűen és naivan , gondoltam jó lesz az nem lesz semmi baj. Frissítést ugyanazt tettem el mint amit biciklire viszek. Hét közben edzések alatt nem fogyasztok semmit, csak magnéziumot, meg vitamint. Versenyekre géleket viszek , fehérje szeleteket többnyire.Hát úgy alakult, hogy konkrétan az első órákban semmit nem vett be a gyomrom. Szuper volt a frissítő pont minden volt konkrétan , én ennek ellenére semmit nem tudtam fogyasztani. Sajnos 3szor kellet kiállnom kicsit hosszabb időre a gyomrom véget. Ittam sokat azt sikerült, vizet ittam és colát. Isot egyszer ittam de az is elég rosszul hatott rám. A cola az ami konkrétan passzolt, azt szoktam inni hosszú biciklizések közben is , hiába nem egészséges nekem a legjobban az esik. Az elfogyasztott frissítésem, 2 kocka dinnye , egy keksz, 4 szem olíva bogyó és egy sóba forgatott sajtdarab, plusz sikerült egy gélt leküldenem. Mivel tervezek még futni mert tetszett ez a sportág is így, ideje lesz megtapasztalnom, hogy mi az ami ilyenkor jót tesz.

Maga a verseny sem volt könnyű, lassú tempójú koccogást futást választottam, próbáltam gyalogolni is de az annyira nem esett jól. Hat óra a pályán , folyamatos mozgás és mindezt éjjel. Most azt mondom, ez nem ment volna az egyik legjobb barátom segítsége nélkül. Végig figyelt rám és próbálta minden kívánságom teljesíteni, szerencsére nem sok volt  :D. Segítette az előre jutásom az is, hogy nagyon sokan figyeltek rám, és rengeteg elismerést kaptam mint a pályán, mint a verseny után. Többször csatlakoztak hozzám futni egy egy kisebb távot , jó barátok vagy olyan ismerősök akikkel azelőtt nem volt alkalmam még annyit beszélgetni. Mindenképpen vitt előre és nagy segítség volt. Nem fájt semmim a hasamon kívül,talán a rosszullétek voltak a legrosszabb emlékek, de ez benne van a pakliban. Egy cipő csere becsúszott , igazából van egy pár cipőm de ebből sincs még meg a tökéletes. A fájdalom az inkább mostanra érkezett meg, nem tudom mi fáj jobban :)

Két dologról szólt a verseny, egyik hogy mit bírok, 26,3 km bírtam menni. tanultam sok dolgot magamról ismét. Nem bántam meg hogy ezt beválasztottam magamnak, és tervezek a jövőben tovább dolgozni azon hogy futhassak hosszabb időket hosszabb távokat.

Másik dolog amiről szólt , az az akiért csapatban futottam. Én konkrétan Thomasért és családjáért futottam . Fejet hajtok a küzdelmeik, a kitartásuk előtt. Tisztelem Őket azért mert együtt küzdenek meg a nehézségekkel és hogy ennyi erejük van, példaértékű ez nekem nagyon. Örülök, hogy ismerhetem Őket , és hogy futhattam értük. Érted is Zé ! :D

Köszönök mindenkinek minden segítséget, nem írok neveket mert nem lenne vége a listának sosem. :)

web.jpg

 

Szólj hozzá!

Most nem sport, és nem diéta....

2014.06.24. 12:48 tide900

Gondoltam megérdemel ez is egy blog bejegyzést, hiszen rólam szól, és a sportnak köszönhetem a következő érzést.

Rég óta őrlődök és érzem , hogy nem járom a megfelelő utat, olyan szakmát választottam magamnak amiben nem érzem magam jól, és kínszenvedés az hogy szeressek dolgozni.

Egy éve sportolok intenzíven fent Pesten bekerültem a dk team csapatában, rengeteg embert ismertem meg, és rajtuk keresztül ismertem meg Adriennt aki egyik legjobb barátom. A sport hozott minket össze,   neki van egy kisfia aki fogyatékos de számomra egy csoda gyerek. Hogy miért?  Az első perctől fogva összhang volt közöttünk. Sokan ismernek , és igen ezért is íródik ez most ide. Sokan ismernek és sokan értetlenül állnak akiknek nem engedek és nem engedtem betekintést komolyabban az életemben, hogy miért választok új utat, miért kezdek egy olyan szakmában amiből nem fogok megélni soha. Sokan egy kicsit mogorva embernek ismernek , akik nem tudják ki is vagyok. Aki követi a blogom az szerintem tudja miért vagyok én ilyen. :)

Senki ne gondolja azt, hogy csak a jót és a szépet éltem meg Thomasszal, mivel közel engedett magához így én is harcoltam már vele ha épp úgy alakult az élet, de nem ijedtem meg tőle. Próbáltam megoldani a helyzetet. Ezért szeretném képezni magam, hogy a nem mindennapi helyzeteket is megtudjam oldani. Többször láttam olyan munkát amit szívesen csináltam volna, de szakképesítés nélkül nem tehetem . Így szeptembertől, nem külföldre utazom ahogy terveztem, hanem megpróbálok talpon maradni és mindeközben elvégezni egy iskolát.

És nem csak Thomas van akivel jó a kapcsolatom , más csoda gyerekkel is találkoztam már és voltam velük is többször. Mindig jól éreztem magam velük. Kicsit úgy éreztem magam mint aki „hazaérkezett”.

Ezért szeretem ez csinálni ezt Adrien írta  : „Thomas csodásan viselkedett ma!!! :) Szavakba se tudom önteni... Nyugodt volt... vidám... boldog... szófogadó... bár, igazából nem is nagyon kellett szófogadnia, magától tudta, mi merre hány méter és ha nem, akkor is elég volt egyszer elmondani és veszekedés nélkül ment a mai nap...
Szerintem sokat segített, hogy Edit ott volt. Boldogan fogta a kezét és sétált mellette :) Szerintem megnyugtatta Edit jelenléte... és talán az is, hogy engem is nagyon megnyugtat Edit személyisége mindig és ha én nyugodtabb vagyok, nyilván Thomas is ;)
Megnyugtat, hogy Edit figyel Thomasra. Akkor is, ha ott vagyok, nem csak akkor, ha ketten vannak. Tudtam előre menni és magamba szállva gyalogolni fel a hegyre úgy, hogy nem kellett fél percenként hátra néznem, mert tudtam, Thomasnak nem csak társasága van, hanem figyelve, vigyázva, szeretve van :)”

blogg.jpg

Szólj hozzá!

Az Ultrabalaton egy biciklis kísérő, avagy az Én szemszögemből

2014.06.07. 15:53 tide900

Durván egy 10 hónappal ezelőtt meséltek nekem először az Ultrabalatonról. Tetszett nagyon, és teljesen be voltam sózva hogy nekem is mennem kell idén. Majd utána néztem és láttam azt, hogy van ennek biciklis része is. Egyértelmű volt , hogy mivel a fő sportágam a bicikli így akkor biciklisként indulok neki a távnak, hiszen nagy álmom az hogy lássam azt hány óra alatt tudom körbetekerni a tavat egyedül.

December környékén láttam, hogy Balogh Ádám biciklis kísérőt keres, és úgy döntöttem , hogy bevállalom, nem gondoltam át ezt ma már biztosra állíthatom. Több szempontból bántam meg ezt a döntést, de ez csak az Ub-n lett világos számomra.

Talán március vége lehetett , mikor éreztem azt, hogy lehet ezt az álmot el kell engednem, hiszen nem tudtam készülni még semmit, nem is mentem soha futó tempóba. Az elmúlt egy- két évben inkább a sebességem próbáltam magasabb fokozatba helyezni, és az edzéseimet is ilyen jellegűre terveztem meg. Jeleztem Ádinak is , hogy ha tud szerezzen új kísérőt akkor szerezzen, mert annyit voltam beteg, hogy félek nem fog menni. Majd mondta ez már késő, illetve megbeszéltük hogy ha jól leszek akkor elindulok vele természetesen, hiszen ha valamit megígérek azt próbálom betartani.

Szerencsére egyre jobban lettem , és elkezdhettem edzeni. Húsvét előtt még Ádival is sikerült edzeni. Nagyjából Ub előtt egy hónappal elkezdtem úgy edzeni , hogy fizikailag felkészüljek erre a versenyre. Azt már tudtam, hogy fizikailag nem kis feladatot választottam, hiszen futó tempóban tekerni 16 órát sem volt puha dolog, de ha 30 ban azt hiszem még nagyobb kihívás lett volna.

Nem vagyok egy izgulós fajta, és nem is igen foglalkoztam mással , Ádám mondta  a szállást elintézi , így igazából nyugodtan elvoltam hogy minden rendben lesz . Hazafele kértem meg sógorom hogy majd jöjjön el értem , mert arra felkészültem , hogy nagyon nem leszek toppon. Egy héttel a verseny előtt viszont el kezdtem aggódni, hiszen szállásom még nem volt nem tudtam semmit és igazából itt kezdtem érezni azt hogy lelkileg túl vállaltam magam. Úgy éreztem , hogy Ádámnak ez egy a sok közül, és nem igazán éreztem azt hogy nagyon fontos lennék én oda. Egy héttel előtte még ö sem tudott infót adni a szállásról, kedden tudtam meg hogy van hol aludnom és péntek délben mentünk le, szóval két napom volt hogy megnyugodjak, hogy minden rendben.  

Eljött a péntek amit már vártam , Nitro Tommal mentem le Balatonra , amit köszönök neki.  Jót beszélgettünk kicsit jobban megismerhettem . Lent megvártuk a többieket, én Ádit hogy bejussak a szállásomra, Ö meg a csapattársait.

Megérkezett megkaptam az első komolyabb hideg zuhanyt , nem az hogy szobám nincs külön, de még ágyam sincs külön (jelezném nem vagyok finyás szívesen aludtam volna egy szobába vele de aztán stop)!  Szóval a délután hátralevő részét nem azzal töltöttem, hogy készüljek lelkileg a tekerésre, hanem azzal töltöttem el hogy megnyugtassam magam hogy túl élem.  Kevesen ismernek úgy igazán, de azért az biztos sok ember tudja rólam , hogy nem nyílok meg könnyen , és még nehezebben engedek bárkit is közel magamhoz, így ez engem még nagyobb sokk hatásként ért , hogy így alakult. Köszönöm Marcsinak, hogy velem volt és próbált jó kedvre bírni és ezt így kicsit helyre hozzni. Ha ő nincs ott akkor azt hiszem kint aludtam volna  a parton :). Maga az este és a tészta party jó volt, sok emberrel találkoztam , sok új embert ismertem meg aminek örültem nagyon. 

uj_1.jpg

 

Próbáltam viszonylag korán lefeküdni, aludni az ismert okok miatt annyira nem sikerült, és a reggelemet meg nem is szeretném szavakba önteni, alig vártam, hogy a biciklimre üljek és neki menjek az előttem álló napnak. Még verseny előtt sokan megkerestek és közel 5 telefonszámot zsebeltem be , ami akkor számomra egyáltalán nem jelentett semmit hiszen úgy gondoltam nem is less rá szükségem.

Megindultam, mivel nem emlékeztem hogy kifele egy nagyobb emelkedőn kell menni így nem váltottam, elég rendesen meg is szívattam magam, de aztán mentek a dolgok ahogy én azt fejben elterveztem, minden dolgot a fejembe félre tettem, és oda figyeltem  Ádámra. Jól haladtunk, talán egy kicsit túl jól is. Szerettem menni biciklizni, és látni körülöttem a sok egyéni indulót, látni ahogy küzdenek ahogy elszántan futnak , frissítenek futnak….

fut.jpg

Úgy indultam el este hogy bepakoltam a táskám, váltóruha, Ádámnak egy halom gél meg frissítés, nekem szerszámok, elsősegély csomag minden ami kellhet. Nem vittem plusz vizet, nem vittem plusz kaját hiszen Ádám mondta majd lesz bolt megtudok állni. Jött a következő hideg zuhany, bolt az volt ha nem is olyan sok de nem tudtam kiállni aminek több oka volt. Egyik hogy a teljesen felszerelt biciklit nem hagyhattam ott sehol sem. Másik ok az meg az hogy , kiállok, majd egy olyan tempóval kell vissza hoznom a lemaradt távot, hogy nem akartam az energiáimat erre feltenni , tartalékoltam. Itt ezen a ponton mikor felismertem , hogy mi is a helyzet egy kicsit elszállt az agyam ismét, viszont olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy nagy csapathoz a dk team-hoz  tartozom, és konkrétan annyi ember figyelt ránk, hogy ez volt a segítségem ebben a helyzetben. Ezúton is köszönöm, a vizet az izót, a kaját amit kaptam tőletek. Itt már jól jött az első telefonszám hiszen így lett energia italom és ételem is első körben , hogy megkértem egy váltós futót hogy szerezzen nekem vmt.

Káli medencében érve jött egy újabb , hiba ami inkább volt technikai hiba mint felkészülési vagy személyes. A pedálam középső része kitört, nyomta  a talpam használni tudtam még de félő volt hogy ketté törik. Itt szintén egy egy csapattárs sietett segítségemre, és úgy tűnt a hibát sikerült is orvosolni.Egészen éjfélig szuper volt a maga módján, majd megadta magát.

Összeségében, nem volt könnyű fizikailag de azt kell hogy mondjam, 119km mentem 16 óra alatt, a fenekem nem fájt , az ülésem szuperül levizsgázott. Elfáradtam de még csak komolyabb izomlázam sem lett, így azt gondolom a felkészülésem sikeresnek mondható.

 

A verseny feladásáról

Nem igazán szeretek mellé beszélni, és amit érzek azt megmondom minden helyzetben. Sok dolgot megtanultam, de az egyik legfontosabb az az hogy nem ülök biciklire úgy hogy nem ismerem a futót . Sok jó dolgot hallottam Ádiról, tudtam hogy rengeteget fut, tisztelem azért hogy ennyit fut, és hangsúlyozni szeretném azt hogy én 5km sem tudnék így lefutni.

Viszont én azt gondolom, hogy  a verseny föladása részben azon múlott hogy , nem csak a szállást és a frissítésemet, de úgy igazából magát az Ub-t is félvállról vette. Azt gondolom, az emberi szervezet csodákra képes, de ezekkel a csodákkal nem szabadna visszaélni , mert így üt vissza. Legjobb tudomásom szerint, Ádám futott Sárváron 24 órát, aztán rá egy hétre kb. 6 napot futott 4xx km-t , ha jól tudom ott is csonthártyagyulladása volt.  Majd megfutotta  a Kékest , és egy hétre rá meg neki ment az Ub-nek. Az ub-t csonthártyagyulladás miatt adta fel, ami ha jól számolok kb. két héttel azelőtt is jelentkezett. Kérdem én okos ötlet volt neki menni a Kékesnek, majd az Ub-nak? Illetve hogy van –e jogom ezt a kérdést feltenni vagy akár csak gondolkodni rajta, de úgy gondolom hogy nekem is volt egy álmom , körbe menni, szeretem a kihívásokat így a nehezebb utat választottam.

Egy héttel előtte , megfordult a fejemben az hogy kiszállok, nem önszántamból, hanem mert ezt amit én itt éreztem ezt más is érezte és látta. Megkérdeztem hogy, végig fogja –e csinálni, Ő azt mondta igen, nem tettem mást csak hittem benne , hiszen jól tudom, hogy régi álma . Hittem benne és végig támogattam őt, teljesítettem minden kérését , próbáltam oda figyelni rá, hogy rendesen frissítsen .

Azt gondolom hogy minden tőlem telhető dolgot megtettem így ismeretlenül is, hogy a verseny sikeres legyen számára. Remélem egyszer majd felnősz a feladathoz Ádi és végig csinálod, hiszen szerintem ez már nem csak a Te álmod, hanem az összes neked szurkoló emberé is.

Köszönöm a nehézbombázóknak, hogy segítettek , és nem volt számukra kérés , hogy segítsenek-e nekünk. A maguk megtette távja mellet , eljöttek értünk éjjel, és konkrétan körbe ugráltak többen, és próbáltak segíteni. Nekik köszönhetem azt hogy nem mínuszosan zártam az Ub-t lelkileg, hiszen volt részem abban hogy a maradék 90km- en végig kísérhessem őket.

Jövőre is ott leszek, hogy milyen státuszban nem tudom még, de egy biztos ! :)

 

23 komment

Én és a biciklim

2014.05.01. 13:00 tide900



Szép napot mindenkinek, nem nem tűntem el csak dacoltam az elemekkel :) Sok betegség és a türelem  is hátráltatott. Igen elegem lett egy kicsit az egész diéta mizériából. Nagyon nehéz sokszor tartani, annak ellenére , hogy tudom mi a következménye ha nem tartom az egészséges étrendet és nem sportolok, bár sportolni sportoltam hetente igyekeztem egyszer - kétszer , mégis vannak stációk az életemben. Biztos éreztetek már ti is így hogy elég volt valamiből. Van olyan időszak is mikor a motiváció elfogy és úgy nekem még nehezebb teljesíteni bármit is.

Na de egy l hónapja jól vagyok, és igyekszem tenni a dolgom, motiváció ismét akad bőven. A betegségekből és punnyadásból ismét a biciklim rántott ki.

Közel 22 éve biciklizem , és sokszor próbálkozom új sportokkal de valahogy mindig a bicikli az amin úgy érzem magam hogy ez az én sportágam. Mai napig a biciklim az ami megnyugtat. Kisgyerekkén kijárt nekem a sok "jóból" , megismertem a botot a fakanalat és nem utolsó sorban apukám tenyerét is. Ilyenkor egy dolog volt ami éltetett  a biciklim. Pilisben nőttem fel így ha bármi olyan ért ami nekem nem esett jól, biciklire ültem és szeltem az utakat. Képes voltam reggeltől estig biciklizni, olykor tekertem 100-150km  úgy hogy észre sem vettem. Ezek az utak tettek engem keménnyé és egy igazi túlélővé.
Arra döntésre jutottam, hogy ez évben csak biciklizni fogok, illetve bicikli versenyeken szeretném megmérettetni magam, és nem az időt fogom ezúttal sem hajszolni, csak a távokat.Szeretem feszegetni a határaimat de az idővel nem szeretek versenyezni.

Az első és egyben a nyár leghosszabb és legkeményebb kihívása lesz az ultrabalaton. 32 óra alatt tekerném körbe , de hogy a kihívás igazi legyen mindezt egy futóval teszem meg futó tempóban. Így esélyem sem lesz arra hogy ezt gyorsabban tegyem meg és gyorsabban kerüljek pihenő fázisba. Ez nekem elég motiváció , hogy edzésben tartsam magam, és a diétát is rendesen csináljam. Kevesebb kilóval könnyebb lesz , és a helyes étrendet követve az energiám is több lesz. Úgy megyek neki a versenynek, hogy bízok magamban, és remélem hogy lesz bennem annyi erő hogy végig toljam.Itt nem csak magamért leszek felelős hanem a futóért is akivel megyek , akit kísérek.

Nagyon  sokáig egyedül bicikliztem ennek több oka van. Szeretem a saját tempómban tekerni, ott állok meg ahol én szeretnék, és hát  magam ura vagyok ilyenkor , magam vagyok a biciklimmel és a gondolottaimmal. Egy másik ok amiért egyedül bicikliztem sokat, mert sosem találtam még egy olyan bamba embert aki képes sokszor tekerni ennyit amennyit én tekertem. Néha elkísért nővérem, aztán már mikor hívtam mindig mondogatta ő nem megy annyit velem. Próbáltam én húgommal is tekerni, de ő vele meg az volt a probléma hogy mindig történt vele valami, vagy esett vagy neki ment a falnak , vagy épp egy lépcsőn ment le . :D Szóval maradtam egyedül , aztán 2 éve csatlakozott Zoli pár túrámhoz, aminek örülök, mert találtam mégis egy hasonló biciklistát mint én vagyok. Remélem sikerül tekernünk idén is pár hosszabbat együtt. Illetve remélem még egy-két kedves barátom is sikerül betörnöm annyira , hogy legyen kedve az 5. túránk után is biciklizni. :)

DSCN4412.JPG

Szólj hozzá!

3155kcal vs 1380kcal

2014.02.24. 16:14 tide900

Sziasztok!

Sikerült egy hétre ki offolnom magam, egy szuper kis betegséggel. Az elején nem igen vettem komolyan aminek az lett a vége hogy  egyre csak betegebb lettem, ráment a gyomromra  is ami eredményezett egy extra gyors fogyást is  J . Így hát erről a hétről nem is tudok többet írni.

Viszont ugye betegségem előtt közvetlen megkaptam Bettitől az instrukciókat  , mik azok a dolgok amiken változtatnom kéne , és mik azok a dolgok amiket nem árt megtanulnom.

Nagyon sok olyan „szabályt” kaptam amikről tudtam, de igazából nem érdekelt, nem tudtam miért kéne nekem ezeket a szabályokat követnem és ezért nem is foglalkoztam velük. Nekem a legfontosabb és a legnehezebb az hogy napi ötször étkezzek . Mióta diétázok megpróbálok 4szer enni az is nagy teljesítmény volt nálam. Nagyon rosszul étkeztem össze vissza nem igen volt rendszer de ezt majd illusztrálom. Másik nagy mumus az ivás, telnek el úgy napjaim hogy nem iszok csak fél liter vizet maximum. Ezt viszont tudom, hogy  a legnagyobb hülyeség amit el lehet követni, nem csak a fogyókúra miatt kell inni hanem úgy általában igen nagy szüksége van az embernek a folyadékra.

Készítettem egy kis illusztrációt a múltamról és a jelenemről ami az étkezéseimet illeti. Szerintem sokan nem is vagyunk tisztába azzal, hogy mit és mennyit viszünk be egy nap alatt a szervezetünkbe. Nem beszélek nagy mennyiségekről de nézzük meg ezt a reggelit, 2 szendvics a mc-ből kis szendvicsek, 2 perc és meg is ettem. Azt leöblítettem egy kis kakaóval, majd még húztam rá egy energia italt.  A mostani reggelim mennyiségre szerintem nem kevesebb nem több , csak éppen a kalória értéke kevesebb. Mind a kettő reggeli megkívánja azt hogy 3 óra múlva egyél újra , hiszen éhes leszel. Az egyik 1000kalória volt a másik 310 kalória , és most az egészséges részéről nem is ejtenék szót.

reggelik.jpg

 

Az uzsonna , amit ha jól meggondolok fölöslegesnek tartottam , de mégis ettem napközben is , ismét olyan kalória mennyiséget , hogy még csak nem is gondoltam volna hogy majdnem annyit viszek be amennyit kb ebédre kéne bevinnem.

uzsi.jpg

 

Az ebédem is meglepően furcsa így átnézve. Azt hogy az ebédem kevesebb lett az előírtnál azt sajnos nem tudom így korrigálni ennyire erőteljesen de nyilván mivel ebéd és a vacsora között edzek így arra jobban oda kell figyelni hogy több energiám legyen.

ebéd.jpg

Itt szintén egy uzsonna következik hivatalosan amit egyenlőre sikerült elodáznom , de igyekszem beilleszteni idővel az étrendembe azt is . Ez a múltamban sem volt másképp , ott nem ettem a vacsora és az ebéd között. Akkor is sportoltam szerencsére és olyankor nem lett volna időm munka után még kajálni.

A vacsorám meg szintén elképesztő számomra mindenképpen. 

vacsi.jpg

 

3155 kalória csúszott le mikor egyáltalán nem foglalkoztam a táplálkozásommal. Mostani étrendem szerint meg 1380 kalóriával zártam a napot. Mindkét esetben mozogtam , régen is sportoltam és ma is sportolok persze mást és jobban oda figyelek. A mostani kalória bevitelem kevésnek bizonyul, ezen is változtatnom kell és szintén igen ide lyukadok ki , szükségem volt arra hogy Betti ellenőrizze az étkezésemet.

kuld.jpg

 

1 komment

Egy beszélgetés Nitro Tommal

2014.02.16. 20:11 tide900

Mai nap nem magamról fogok írni, hanem készítettem egy interjút, sokak számára ismerős emberrel , Nitro Tommal.

Szeretném, ha látnátok azt hogy nincs lehetetlen. Sokszor megkérdezik tőlem , hogyan is fogytam le a 30kg-ot, ekkor elmondom, hogy megváltoztattam az étrendem, és elkezdtem sportolni. Erre a válasz az az , hogy nekem könnyű mert még nincsen családom és az időm rengeteg. Nem mennék bele abba hogy mennyire rengeteg az időm.

Tom is családos ember, és dolgozik is mellette, mégis lefogyott. Hogy miért Őt választottam? Egyik ok az az hogy lássátok, azt hogy ez család és munka mellet is megy, a másik ok pedig , hogy egy  faluban éltünk sokáig , és mikor én elköltöztem otthonról akkor én öt kövérnek ismertem. Ezen a nyáron találkoztam vele  a suhanj futáson , ott bemutatkoztunk egymásnak mint két vadidegen Ő ott le volt fogyva :) , majd hazamentem és felvettem facebook-on , és akkor lett tiszta hogy ki is Ő valójában. Azóta felnézek rá , mert tényleg sokat tett azért hogy lefogyjon, mai napig kitart az elhatározása mellet, ezt én példaértékűnek tartom.

 

 

Kérlek írj magadról pár mondatot

34 éves vagyok, Van egy szép megértő feleségem és 2 gyermekem. Sokat dolgozom, járom az országot:)

 

Mennyit fogytál? Mennyi idő alatt érted el ezt a változást?

 Összesen 45kg-t fogytam összesen. 130kg-ról indultam, 85 ig. mentem le. Most 90kg vagyok. Ezt az 5kg-t izomba szedtem vissza. A ruhaméretem xxxl-ről l és m re változott.

 

Miért kezdted el az életmódváltást? Életmódváltás vagy fogyókúra?

Réges régen volt egy térdműtétem (szalag szakadás) akkor azt mondták, hogy ne hízzak többet. Végül is nem híztam sokat csak egy 30kg-ot :). 

Sokszor próbáltam lefogyni, kisebb nagyobb sikerrel. Egyszer lefogytam 108kg- rá az volt a legjobb eredményem. De mikor abbahagytam, szépen lassan visszajöttek a kilók. Átlagosan évi 10kg -al lettem nehezebb, ez nem mehetett így tovább, egy szép téli napon elcsúsztam és a műtött lábam odalett egy kicsit. Annyira, hogy napokig alig bírtam járni:(. Ekkor döntöttem el, hogy le kell, fogyjak!!!!

 

 

Mit változtattál az étrendeden? Mit ettél előtte, mit eszel most?

Elhagytam a fehér lisztet és a cukrot. Lemondtam a sült krumpliról. Régen minden szart magamba tömtem. Sok-sok csokit, energia italt, mekiskaját. Csipszet és mindent mindennel, és jó sokat. Reggel elmentem a boltba vettem 2csokit+encsiüccsit(cukrosMonster),utána megettem a csomagolt kajámat. Hazafelé vettem megint csokit és encsiüccsit. Hazaértem jól bekajáltam( Tera jól főz), ezt leöblítettem egy kis túró rudival. Majd tvzés mellé egy kis csipsz vagy mogyi :) 

A sok trutyit lecseréltem normális élelmiszerre. Sok zabot, kölest fogyasztok. Lisztnek graham vagy teljeskiörlésű tönköly búzalisztet használunk. Sütikhez zablisztet. Sok gyümölcsöt és zöldséget eszem. A cukros üdítőt teljesen elfelejtettem. Helyette szénsavmentes vizet iszom vagy light üccsit :) Az utam során vega lettem.

 

 

Mit sportolsz? Szerinted mennyit számít a sport a fogyásnál?


Futok,futok és futok, na jó néha bringázok meg játszom a vascicámmal(kettlebell). A sport számomra azért fontos hogy az elért súlyomat meg tudjam tartani. 

 

Kértél –e segítséget az elején vagy , egyedül érted el ezt a változást?

A legnagyobb segítséget a feleségemtől kaptam. Mellettem állt és átállt konyhában :). Minden egyebet a netről halásztam.

 

Mit javasolsz azoknak akik , most kezdik az életmódváltást?

Nincsenek lehetetlen dolgok. Ha én meg tudtam csinálni, TE is meg tudod!

tom.jpg

 

Szólj hozzá!

Egy újabb kihívás ... avagy hogyan táplálkozzak helyesen

2014.02.14. 23:44 tide900

Nagyon vártam ezt a mai napot, mert tudtam hogy mindenképp változás jön az életembe  sok szempontból, de az étkezés lesz az egyik alappillér. Voltam egy előadáson ahol, hallottam sok dolgot de összességében felületes és összefoglaló jellegű volt számomra az előadás, de mégis felkeltette a figyelmem annyira, hogy elgondolkoztam azon hogy mi lenne ha én elmennék Bettihez és meghallgatnám személyre szabottan az előadást újra. Majd ott eldöntöm, hogy  jó- e ez nekem vagy nem. Említettem, hogy emlékeiben élnek képek a gyerekkori dietetikus látogatásaimról, így ez is hajtott nagyon hogy megtegyem ezt a fontos lépést. Így a 4 órás konzultáció után azt tudom mondani, hogy várakozásaimat felül múlta ez a találkozó, több tudást kaptam mint amire számítottam. A tudás mellet sok jó tanácsot, ami elméletben már megy , most jön hogy átvigyem gyakorlatba ami az én feladatom lesz. Fontos forduló pont ez az én életembe.  Mint sokan tudjátok, az étrendemet saját magamnak állítottam össze , tele hibával. Nem igazán foglalkoztam azzal, hogy mi mire van hatással. Követtem egy metódust , húst ettem meg zöldséget, meg tojást túrót kb. Hiába próbáltam változatosan étkezni, nem tudtam mi az amihez nyúlhatok és mi az amihez nem. A célom azzal , hogy betekintést hagyok nektek életem ezen részében az az , hogy változtassatok Ti is ha szükségesnek látjátok. Ilyen esetben nem csak a saját érdekemben hanem a ti érdeketekben is fontosnak tartom, hogy megfelelő szakmai hátterem meg legyen ehhez.

Honfi Bernadett dietetikussal fogok a jövőben dolgozni, az ő tanácsait fogom követni. A súlyom is közszemlére fogom bocsájtani, mindezt azért fogom tenni, hogy „életszagú” maradjon ez a blog, és ténylegesen azt kapjátok meg amit én megélek.

Még nagyon sokszor elfogom mondani, azt hogy mindenkinek egyéniek a szükségletei , mindenkinek más értékei vannak, más lesz a kalória szükséglete, nekem Betti kiszámolta hogy adott sportolási szokásaim mellett mennyi kalóriát kell bevinnem a szervezetembe, ahhoz hogy egyenletesen tudjak fogyni.

Az első pár hétben , meg kell tanulnom olyan alapdolgokat melyeket, ismertem sokszor hallottam de egyszerűen nem érdekelt. Miért nem érdekelt?  Mert azt megkaptam, hogy egyél 5ször naponta változatosan!, meg hogy igyál sokat, meg hogy ne tv-z, netezz evés közben… de hogy miért ? na azt ilyen részletesen ahogy nekem Betti elmondta , senki nem mondta el sőt, senki nem ment bele részletesen csak kiadta az utasítást.

images.jpg

Szólj hozzá!

17-19. nap, avagy harc a gyorskaja ellen :)

2014.02.10. 08:40 tide900

Ezeken a napokon szembesültem, a legnehezebb kérdéssel. Ha reggel négykor kelsz ülsz a kocsiba , és utazol 8órát plusz a közben lévő programok akkor hogy oldod meg azt hogy a kajád ne mekis kaja legyen?!

Nem első alkalom, az hogy  a hétvégén a saját kis vállalkozásomon dolgozok, ez sok plusz munkával jár, és utazással is , eddig gond nélkül oldottam ezt meg ha kajálni kellett akkor kerestünk szendvics lelőhelyet benzinkutakon , vagy mekiben vettünk ételt és hajtottunk is tovább. Nah igen ez szép és jó volt , meg finom is . Viszont most mikor már étkezési naplót is kell vezetnem, és a nehezen leadott dekákat szeretném ha nem is jönnének vissza akkor nyilván el kellet gondolkodni, hogy milyen lehetőségeim vannak. Reggel négykor érthető okokból nem álltam neki ételt készíteni. Természetesen  első megállás alkalmával szendvicset ettem mekiben. Második alkalommal komoly hiszti árán sikerült egy spárban előre feldolgozott salátát kis dobozban megvenni majd megenni. Este meg hazafele , szintén spárban vettem zöldség fasírtot salátával. Számomra jelenleg az okoz fejtőrést, hogy mi is a járható út ilyen esetekben, mert főzni csak nem szeretnék felkelni hajnalban. Azt sem szeretném amit több alkalommal megjátszottam, hogy nem ettem , de az sem megoldás hogy gyors kaját tolok. Persze tudom mekiben is van saláta , de azt meg nem szeretem.  Remélem erre is kapok majd választ hamarosan.

Szóval a kajám erre a napra  :D  , talán ez pont nem a példa értékű étrend lesz

reggeli: mekis szendvics

ebéd: saláta meg teljes kiőrlésű kifli

vacsora: zöldség fasírt, saláta, sajt

 

Szombat

Ma már kicsit összeszedettebb voltam, és mivel nem indultunk korán így volt időm reggelit csinálni. De ma is hibáztam, mert csak reggeliztem és este ettem újra. Azért tettem így mert nem akartam megismételni az előző napot.  

Pár szót ejtenék itt a sportról, gyerekkoromban túráztam elég sokat, míg kisebb voltam gyalogoltam szüleimmel, majd mikor nagyobb lettem egyedül általában biciklivel jártam a Pilist. Most hogy Pestre költöztem gondoltam megismerkednék a Budai hegyekkel , így futó cipőm , túra cipőre cserélem. Emellett természetesen marad a bicikli, spinning, és az úszás is. Tudom azt , hogy nem futhatok még egy jó darabig, de menni szeretnék így ezt a megoldást találtam. Sokszor hallottam már a PK (pulzus kontrollos) edzésekről annak hasznosságáról, így elmegyek egy mérésre, és utána a mérések eredménye fogja meghatározni a mozgásaim nagyobb részét is. Fogok erről részletesebben írni amint megismerkedek a PK rejtelmeivel.

Kajám (szintén nem követendő példa)

Reggeli: tojás, saláta, zöldbab paradicsom

Ebéd : sportszelet 

Vacsora: pulykamell salátával, krumplival

 

 Vasárnap

Azt hiszem minden elmond ha azt mondom, hogy ma haza mentem vidékre szüleimhez, anyukám születésnapját megünnepelni. A somlói galuskája olyan finom, hogy annak nem lehet ellenállni. Az ebéd az jó volt illet az étrendembe.

Ezen a hétvégén nem sportoltam, mert nem volt rá energiám többnyire. Későn végeztem minden nap, örültem hogy tudok pihenni végre.

Reggeli: tojás, túró, halkonzerv

Ebed: hús saláta, somlói 

Vacsora : joghurt

18.jpg

Szólj hozzá!

15. nap

2014.02.06. 21:24 tide900

Újra a pályán teljes testbedobással. Hétvégén voltam egy tudatosan eszem előadáson, ahol hallottam dolgokat, de igazából ez egy ilyen összefoglaló jellegű előadás volt így nem tudtam leszűrni belőle sok ujjat. Haza fele jövet azon gondolkodtam, hogy hol találkoztam én már dietetikussal. Emlékeztek mikor írtam arról, hogy anyukám mennyit harcolt az én kilóimmal, hogy megvédjen a súly feleslegtől na, Ő volt az aki elvitt egy dietetikushoz és belenyomorgatott egy közös munkába. Elég sok dolgot lezártam, kizártam az emlékeimből, és én konkrétan erre sem igen emlékeztem. Sokat mondogatja a mai napig anyukám mi is történt akkor, meg hogy lefogytam. Én hagytam a kísértésnek és szántam arra időt hogy az emlékeimbe kutatva megtaláljam ezt az időszakot. Emlékszem, sok papírra és emlékszem a súlyom csökkenésére, emlékszem a doktornőre, az étrendemre, és arra hogy meg tanultam egy helyes étrendet követni. Arra is emlékszem hogy sok időt töltöttem a tükör előtt , mert olyan dolgokat láttam amit előtte nem, volt derekam , láttam az arc élemet.  Nem emlékszem negatív dologra, akkor tudom negatívan éltem meg hiszen 5 testvér mellet, aki mindig ehetett gond nélkül , akkor én azért elég igazságtalan dolognak éltem meg a külön diétát.

A héten nagyon sokat gondolkodtam, volt olyan hogy éjjel is ezen kattogtam (pedig nagyon jó alvó vagyok) , hogy merre járjam az utam tovább. Amit egy ideje szerettem volna megtenni , azt az edzőm elintézte egy „hagyjukkal” .

Arra a döntésre jutottam, hogy belevágok és elmegyek egy dietetikushoz, ezzel tulajdonképpen azt vállaltam fel hogy megtanulok helyes étrend mellet fogyni. Számolgatni, méregetni, papírra írni mindent. Én egy vonalat követtem, hús, zöldség legtöbbször meg túró, de magam is jól tudom, hogy azért mást is kell bevinni a szervezetbe. Próbálkoztam mással is persze de ezekről is írtam.  Egyet soha nem tettem, hogy internetről töltöttem le valami csoda diétát , azok a diéták meg fogyókúrák amikben soha nem fogok hinni.

Mai étrendem

Reggeli- joghurt, teljes kiőrlésű kifli

Uzsonna – gyümölcs

Ebed- zöldbab párolva , pulyka mell

Vacsora- zöldbab , pulyka mell

Edzeni is voltam ma , hosszabb kihagyás volt 9 nap, spinningelni voltam, hát sosem megy olyan könnyen mint azt gondolnám, de legalább nem romlott az állóképességem.

15.jpg

 

Szólj hozzá!

7.-14. nap

2014.02.04. 19:33 tide900

Nem tűntem el csak, beteg voltam. Mostanra sikerült össze szednem magam. Újra tudok edzeni és járni az utam.  Az edzőmmel Lacival nem folytatom tovább a munkám, az hogy merre tartok az a napokban ki alakul majd. Továbbra sem fogok félni segítséget kérni, de még nincsenek konkrét elképzelések. A hétvégére tisztán fogok látni , és azt is eldöntöm, milyen versenyeken szeretnék ott lenni, az ULTRA BALATONON mellet, illetve mire vannak esélyeim úgy felkészülni, hogy azt teljesíteni tudjam teljes emberként.

Mára ezt adnám nektek, amit a facebook állított össze nekem, olyan emlékeket idézet fel bennem , amik arra ösztönöznek, hogy ne álljak le hanem járjam tovább az utat.

https://www.facebook.com/lookback

1310378588-M_H9b4.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása