Gondoltam megérdemel ez is egy blog bejegyzést, hiszen rólam szól, és a sportnak köszönhetem a következő érzést.
Rég óta őrlődök és érzem , hogy nem járom a megfelelő utat, olyan szakmát választottam magamnak amiben nem érzem magam jól, és kínszenvedés az hogy szeressek dolgozni.
Egy éve sportolok intenzíven fent Pesten bekerültem a dk team csapatában, rengeteg embert ismertem meg, és rajtuk keresztül ismertem meg Adriennt aki egyik legjobb barátom. A sport hozott minket össze, neki van egy kisfia aki fogyatékos de számomra egy csoda gyerek. Hogy miért? Az első perctől fogva összhang volt közöttünk. Sokan ismernek , és igen ezért is íródik ez most ide. Sokan ismernek és sokan értetlenül állnak akiknek nem engedek és nem engedtem betekintést komolyabban az életemben, hogy miért választok új utat, miért kezdek egy olyan szakmában amiből nem fogok megélni soha. Sokan egy kicsit mogorva embernek ismernek , akik nem tudják ki is vagyok. Aki követi a blogom az szerintem tudja miért vagyok én ilyen. :)
Senki ne gondolja azt, hogy csak a jót és a szépet éltem meg Thomasszal, mivel közel engedett magához így én is harcoltam már vele ha épp úgy alakult az élet, de nem ijedtem meg tőle. Próbáltam megoldani a helyzetet. Ezért szeretném képezni magam, hogy a nem mindennapi helyzeteket is megtudjam oldani. Többször láttam olyan munkát amit szívesen csináltam volna, de szakképesítés nélkül nem tehetem . Így szeptembertől, nem külföldre utazom ahogy terveztem, hanem megpróbálok talpon maradni és mindeközben elvégezni egy iskolát.
És nem csak Thomas van akivel jó a kapcsolatom , más csoda gyerekkel is találkoztam már és voltam velük is többször. Mindig jól éreztem magam velük. Kicsit úgy éreztem magam mint aki „hazaérkezett”.
Ezért szeretem ez csinálni ezt Adrien írta : „Thomas csodásan viselkedett ma!!! :) Szavakba se tudom önteni... Nyugodt volt... vidám... boldog... szófogadó... bár, igazából nem is nagyon kellett szófogadnia, magától tudta, mi merre hány méter és ha nem, akkor is elég volt egyszer elmondani és veszekedés nélkül ment a mai nap...
Szerintem sokat segített, hogy Edit ott volt. Boldogan fogta a kezét és sétált mellette :) Szerintem megnyugtatta Edit jelenléte... és talán az is, hogy engem is nagyon megnyugtat Edit személyisége mindig és ha én nyugodtabb vagyok, nyilván Thomas is ;)
Megnyugtat, hogy Edit figyel Thomasra. Akkor is, ha ott vagyok, nem csak akkor, ha ketten vannak. Tudtam előre menni és magamba szállva gyalogolni fel a hegyre úgy, hogy nem kellett fél percenként hátra néznem, mert tudtam, Thomasnak nem csak társasága van, hanem figyelve, vigyázva, szeretve van :)”
