Durván egy 10 hónappal ezelőtt meséltek nekem először az Ultrabalatonról. Tetszett nagyon, és teljesen be voltam sózva hogy nekem is mennem kell idén. Majd utána néztem és láttam azt, hogy van ennek biciklis része is. Egyértelmű volt , hogy mivel a fő sportágam a bicikli így akkor biciklisként indulok neki a távnak, hiszen nagy álmom az hogy lássam azt hány óra alatt tudom körbetekerni a tavat egyedül.

December környékén láttam, hogy Balogh Ádám biciklis kísérőt keres, és úgy döntöttem , hogy bevállalom, nem gondoltam át ezt ma már biztosra állíthatom. Több szempontból bántam meg ezt a döntést, de ez csak az Ub-n lett világos számomra.

Talán március vége lehetett , mikor éreztem azt, hogy lehet ezt az álmot el kell engednem, hiszen nem tudtam készülni még semmit, nem is mentem soha futó tempóba. Az elmúlt egy- két évben inkább a sebességem próbáltam magasabb fokozatba helyezni, és az edzéseimet is ilyen jellegűre terveztem meg. Jeleztem Ádinak is , hogy ha tud szerezzen új kísérőt akkor szerezzen, mert annyit voltam beteg, hogy félek nem fog menni. Majd mondta ez már késő, illetve megbeszéltük hogy ha jól leszek akkor elindulok vele természetesen, hiszen ha valamit megígérek azt próbálom betartani.

Szerencsére egyre jobban lettem , és elkezdhettem edzeni. Húsvét előtt még Ádival is sikerült edzeni. Nagyjából Ub előtt egy hónappal elkezdtem úgy edzeni , hogy fizikailag felkészüljek erre a versenyre. Azt már tudtam, hogy fizikailag nem kis feladatot választottam, hiszen futó tempóban tekerni 16 órát sem volt puha dolog, de ha 30 ban azt hiszem még nagyobb kihívás lett volna.

Nem vagyok egy izgulós fajta, és nem is igen foglalkoztam mással , Ádám mondta  a szállást elintézi , így igazából nyugodtan elvoltam hogy minden rendben lesz . Hazafele kértem meg sógorom hogy majd jöjjön el értem , mert arra felkészültem , hogy nagyon nem leszek toppon. Egy héttel a verseny előtt viszont el kezdtem aggódni, hiszen szállásom még nem volt nem tudtam semmit és igazából itt kezdtem érezni azt hogy lelkileg túl vállaltam magam. Úgy éreztem , hogy Ádámnak ez egy a sok közül, és nem igazán éreztem azt hogy nagyon fontos lennék én oda. Egy héttel előtte még ö sem tudott infót adni a szállásról, kedden tudtam meg hogy van hol aludnom és péntek délben mentünk le, szóval két napom volt hogy megnyugodjak, hogy minden rendben.  

Eljött a péntek amit már vártam , Nitro Tommal mentem le Balatonra , amit köszönök neki.  Jót beszélgettünk kicsit jobban megismerhettem . Lent megvártuk a többieket, én Ádit hogy bejussak a szállásomra, Ö meg a csapattársait.

Megérkezett megkaptam az első komolyabb hideg zuhanyt , nem az hogy szobám nincs külön, de még ágyam sincs külön (jelezném nem vagyok finyás szívesen aludtam volna egy szobába vele de aztán stop)!  Szóval a délután hátralevő részét nem azzal töltöttem, hogy készüljek lelkileg a tekerésre, hanem azzal töltöttem el hogy megnyugtassam magam hogy túl élem.  Kevesen ismernek úgy igazán, de azért az biztos sok ember tudja rólam , hogy nem nyílok meg könnyen , és még nehezebben engedek bárkit is közel magamhoz, így ez engem még nagyobb sokk hatásként ért , hogy így alakult. Köszönöm Marcsinak, hogy velem volt és próbált jó kedvre bírni és ezt így kicsit helyre hozzni. Ha ő nincs ott akkor azt hiszem kint aludtam volna  a parton :). Maga az este és a tészta party jó volt, sok emberrel találkoztam , sok új embert ismertem meg aminek örültem nagyon. 

Próbáltam viszonylag korán lefeküdni, aludni az ismert okok miatt annyira nem sikerült, és a reggelemet meg nem is szeretném szavakba önteni, alig vártam, hogy a biciklimre üljek és neki menjek az előttem álló napnak. Még verseny előtt sokan megkerestek és közel 5 telefonszámot zsebeltem be , ami akkor számomra egyáltalán nem jelentett semmit hiszen úgy gondoltam nem is less rá szükségem.

Megindultam, mivel nem emlékeztem hogy kifele egy nagyobb emelkedőn kell menni így nem váltottam, elég rendesen meg is szívattam magam, de aztán mentek a dolgok ahogy én azt fejben elterveztem, minden dolgot a fejembe félre tettem, és oda figyeltem  Ádámra. Jól haladtunk, talán egy kicsit túl jól is. Szerettem menni biciklizni, és látni körülöttem a sok egyéni indulót, látni ahogy küzdenek ahogy elszántan futnak , frissítenek futnak….

Úgy indultam el este hogy bepakoltam a táskám, váltóruha, Ádámnak egy halom gél meg frissítés, nekem szerszámok, elsősegély csomag minden ami kellhet. Nem vittem plusz vizet, nem vittem plusz kaját hiszen Ádám mondta majd lesz bolt megtudok állni. Jött a következő hideg zuhany, bolt az volt ha nem is olyan sok de nem tudtam kiállni aminek több oka volt. Egyik hogy a teljesen felszerelt biciklit nem hagyhattam ott sehol sem. Másik ok az meg az hogy , kiállok, majd egy olyan tempóval kell vissza hoznom a lemaradt távot, hogy nem akartam az energiáimat erre feltenni , tartalékoltam. Itt ezen a ponton mikor felismertem , hogy mi is a helyzet egy kicsit elszállt az agyam ismét, viszont olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy egy nagy csapathoz a dk team-hoz  tartozom, és konkrétan annyi ember figyelt ránk, hogy ez volt a segítségem ebben a helyzetben. Ezúton is köszönöm, a vizet az izót, a kaját amit kaptam tőletek. Itt már jól jött az első telefonszám hiszen így lett energia italom és ételem is első körben , hogy megkértem egy váltós futót hogy szerezzen nekem vmt.

Káli medencében érve jött egy újabb , hiba ami inkább volt technikai hiba mint felkészülési vagy személyes. A pedálam középső része kitört, nyomta  a talpam használni tudtam még de félő volt hogy ketté törik. Itt szintén egy egy csapattárs sietett segítségemre, és úgy tűnt a hibát sikerült is orvosolni.Egészen éjfélig szuper volt a maga módján, majd megadta magát.

Összeségében, nem volt könnyű fizikailag de azt kell hogy mondjam, 119km mentem 16 óra alatt, a fenekem nem fájt , az ülésem szuperül levizsgázott. Elfáradtam de még csak komolyabb izomlázam sem lett, így azt gondolom a felkészülésem sikeresnek mondható.

A verseny feladásáról

Nem igazán szeretek mellé beszélni, és amit érzek azt megmondom minden helyzetben. Sok dolgot megtanultam, de az egyik legfontosabb az az hogy nem ülök biciklire úgy hogy nem ismerem a futót . Sok jó dolgot hallottam Ádiról, tudtam hogy rengeteget fut, tisztelem azért hogy ennyit fut, és hangsúlyozni szeretném azt hogy én 5km sem tudnék így lefutni.

Viszont én azt gondolom, hogy  a verseny föladása részben azon múlott hogy , nem csak a szállást és a frissítésemet, de úgy igazából magát az Ub-t is félvállról vette. Azt gondolom, az emberi szervezet csodákra képes, de ezekkel a csodákkal nem szabadna visszaélni , mert így üt vissza. Legjobb tudomásom szerint, Ádám futott Sárváron 24 órát, aztán rá egy hétre kb. 6 napot futott 4xx km-t , ha jól tudom ott is csonthártyagyulladása volt.  Majd megfutotta  a Kékest , és egy hétre rá meg neki ment az Ub-nek. Az ub-t csonthártyagyulladás miatt adta fel, ami ha jól számolok kb. két héttel azelőtt is jelentkezett. Kérdem én okos ötlet volt neki menni a Kékesnek, majd az Ub-nak? Illetve hogy van –e jogom ezt a kérdést feltenni vagy akár csak gondolkodni rajta, de úgy gondolom hogy nekem is volt egy álmom , körbe menni, szeretem a kihívásokat így a nehezebb utat választottam.

Egy héttel előtte , megfordult a fejemben az hogy kiszállok, nem önszántamból, hanem mert ezt amit én itt éreztem ezt más is érezte és látta. Megkérdeztem hogy, végig fogja –e csinálni, Ő azt mondta igen, nem tettem mást csak hittem benne , hiszen jól tudom, hogy régi álma . Hittem benne és végig támogattam őt, teljesítettem minden kérését , próbáltam oda figyelni rá, hogy rendesen frissítsen .

Azt gondolom hogy minden tőlem telhető dolgot megtettem így ismeretlenül is, hogy a verseny sikeres legyen számára. Remélem egyszer majd felnősz a feladathoz Ádi és végig csinálod, hiszen szerintem ez már nem csak a Te álmod, hanem az összes neked szurkoló emberé is.

Köszönöm a nehézbombázóknak, hogy segítettek , és nem volt számukra kérés , hogy segítsenek-e nekünk. A maguk megtette távja mellet , eljöttek értünk éjjel, és konkrétan körbe ugráltak többen, és próbáltak segíteni. Nekik köszönhetem azt hogy nem mínuszosan zártam az Ub-t lelkileg, hiszen volt részem abban hogy a maradék 90km- en végig kísérhessem őket.

Jövőre is ott leszek, hogy milyen státuszban nem tudom még, de egy biztos ! :)