HTML

Edit száguld cél felé

Friss topikok

Címkék

2013.08.22. 21:23 tide900

Az elmúlt pár nap néhány mondatban

Először is írnék pár szót a születésnapomról. Már vártam nagyon több okból , na, nem azért mert öregebb lettem. Vártam, elsősorban mert kitűztem egy célt magam elé, szeretném, ha a mérleg kettes számjegyet mutat nekem.   Nem jött össze, már előtte pár nappal éreztem, hogy necces lesz, ugye kényszer pihenőn voltam semmi sport nem volt. A kaja is más volt, mint úgy általában. Ugye sok szabadidőm lett és igyekeztem találkozni olyan barátokkal, akikre nem volt időm az elmúlt néhány hónapban, velük természetesen ettem ittam, lelkiismeret furdalás nélkül.   Szóval 15én 40dkg –hiányzott az én kis első etapom végéhez, két választásom volt, azt mondom, hogy nem eszek, kihajtom a vizet és simán meg lesz, vagy pedig egyszerűen oda figyelek a kajára, de nem görcsölök rá. nyilván a második variáció nyert, hiszen valószínű rögtön visszajött volna az a leadott felesleg ilyen csalással.

A másik, amiért vártam az a futás miatt volt, hiszen erre napra terveztem, hogy elkezdek futni komolyabban.  Előtte való este megkérdeztem , hogy futhatok –e már, pozitív válaszra vártam , sajnos nemleges válasz érkezett, így hát úgy mentem ki reggel futni , hogy tudtam nem folytathatom még mindig nem.  Nagyszerű futótársaim voltak, de a legkedvesebb Thomas volt, aki végig futotta a kis szigetkört, és mindig bevárt minket, szóval összességében jól alakult az első és darabig utolsó összeszedettebb futásom.

uj.jpg

Az estém szintén jól alakult, jelentős változásokat észleltem nyitottabb lettem, és jobban tudtam élvezni azt, hogy buli van J 

buli.jpg

 

Augusztus 21.

Két hetes kihagyásom után jelentkezem újra, az edzés naplómmal, és nem sokára egy étkezés is fel fog kerülni napi szinten természetesen.  Ma Kardióztam, és úsztam. Az úszást nem nevezném úszásnak :D  inkább csak pihentem meg levezettem a kardió után.  Nagyon nehéz volt újra rávennem magam, hogy menjek és csináljam, de mivel nagyok az álmok így muszáj dolgozni. 

 

Augusztus 22.

Mai napi edzésem különleges volt és kemény.  Már rég óta készülök, hogy elmenjek egy spinning órára. Nem is akárkinek az órájára, hanem egy számomra fontos ember órájára.  Kevés ember van, akinek azt mondom, hogy jól van, azt csinálom, amit te mondasz, mert ez az én javamra válhat, és el is hiszem, amit mond.  Neki köszönhetően nem futok még :) Szóval a mai edzés kemény volt, és volt olyan mikor úgy éreztem, hogy leszállok és hazamegyek, mert ez nem megy nekem. De Akárhányszor magamra néztem a tükörben , tudtam nekem most maradni kell és keményen végig tolni.  Köszönöm Béla :)  Ajánlom mindenkinek tényleg jó sport . 

Szólj hozzá!

Száguldás a cél felé ....

2013.08.16. 19:34 tide900

Csak őszintén.....

Két évvel ezelőtt, mikor a súlyom már az egekben volt nagyon nehéz volt az, hogy megtegyek biciklivel akár 20km is elegem lett.   De szerintem sokan így vagyunk ezzel kövér emberek, hogy elegünk lesz.  Mi következik,  felmegy a kövér ember az internetre  és bújja, a netet ész nélkül keresi a csodát. 

Hát én nem így tettem.  Én leültem és átgondoltam azt, hogy hogyan is jutottam ide a 135 kg-hoz.  ÉS míg eljutok, a várt súlyig sokat kell leülnöm és összegeznem a megtett utamat.

k.jpg

Ezt elmesélem nektek, hogy tudjatok ebből is levonni következményeket. 

Megszülettem, magam sem tudom mekkora volt a súlyom 2 éves koromig nem is tudok erre visszaemlékezni.  Igen nevelőintézetben éltem 2évet és ezt azért tartom fontosnak, hogy tudjátok, mert sokan arra fogják az elhízásuk okát, hogy de a családom genetikája… hát nem ez nem kifogás.  Két éves lehettem mikor szüleim örökbe fogadtak és onnantól kezdve Ők neveltek Ők a családom így nekem nincsen genetikai térképem. J  Emlékeim vannak abból az időszakból, és emlékszem mindig kis zömök emberke voltam. De anyukám mindig oda figyelt a súlyomra. Tudatosan  rakta elém a jó ételeket, és igen voltam neki köszönhetően vékony is.. Megválogatta azt, hogy mit ehetek mit nem. Akkor még meg is ettem mindent, amit elém tett. De aztán lett még 5 testvérem, akik természetesen nem küzdöttek súlyproblémával sőt, annyit ettek amennyit akartak.  Hát ez volt az én első „keresztem”. Nem igazán szerettem, ha anyukám mást főzött nekem vagy behatárolta azt, hogy mit ehetek és mit nem.  Így megindult a gépezett J és ettem én is annyit, mint mindegyik testvérem, hát híztam is rendesen.  Nyilván nem dicsekedem vele, de volt olyan, hogy kaját loptam a hűtőből, egyszer –kétszer rajta kapott anyukám, aztán volt olyan hogy azzal próbált jobb belátásra bírni, hogy leül tett és addig nem állhattam fel, míg nem ettem, meg amit elém tett.

Egy ments váram volt, aminek talán köszönhetem azt, hogy nem betegedtem meg a túlsúlyomtól. Ez volt a bicikli, nekem az volt az sport, amire sosem mondtam nemet.  Ha sok volt az, ami otthon volt csak felültem a biciklire és jártam vele Magyarországot. A gondok elöl jól el tudott bújtatni a bicikli.

Bicikli mellett úsztam is egy pár évet illetve asztali- teniszeztem 4 évet.  A sport számomra mindig egy nagyon komoly dolog volt, felnéztem a sportolókra és mindig álmodoztam arról. hogy bárcsak én is versenyezhetnék. Ma 27 évesen azért küzdök, hogy 30 évesen megcsinálhassam a teljes ironman-t, vagy futhassak egy maratont, vagy csak simán átléphessem a saját magam által állított korlátaimat.

Mondhatnám azt, hogy 18 éves koromtól jött az időszak, aminek most köszönhetem a súlyom. Egyetemre kerültem, saját étrendem volt, ami hát nem zöldségekből és gyümölcsből állt. Meghódítottam a gyors étremeket, és annyi szendvicset tömtem magamba, mindezt általában este mikor hazaértem. Így telt az én életem. Rengeteg tészta ételt ettem. Majd elmentem Angliába gondoltam majd ott jól lefogyok. Hát nem így történt plusz tíz kiloval jöttem haza. Elkezdtem az egyetemi tanulmányaim Debrecenben. Egy év kemény buli mondanom sem kell  az alkohol kalóriatartalma igen kemény ezt én akkor nem tudtam ám.  Nem mintha érdekelt volna.  Egy szó, mint száz, zabáltam tehát elhíztam.

Edit 1.JPG

Tudtam azt mikor már ruhát sem tudtam magamra nagyon venni csak egy boltban, hogy ez így nem lesz jó.

Ekkor mikor ezt beláttam jött a mókuskerék. Majd holnap elkezdem … másnap lett, na, ma még eszem és akkor majd a hét elején elkezdem….és ez így ment hónapokig mondhatnám, hogy szánalmas volt ez a harc is.

Rengeteg problémát szült a túlsúly, ami a lelki oldalt illeti.  Igen hiszem azt, ha az embernek baja van, problémája van, akkor eszik, én is ezt tettem. És mikor ezt mondták nekem hárítottam, hogy nem dehogyis. Kerestem okokat rá mindig.

Túlsúlyosan nehéz beilleszkedni egy „normál” társadalomban, az ember tele van félelemmel, jaj hogy néznek rám az emberek, nem tudtam a busz első ajtaján felszállni nem fértem fel igen gáz, de nem fértem fel.  Volt olyan hogy leszakadt alattam az ágy. Sorolhatnám, hogy milyen megaláztatások értek az évek során.  Talán életem legkeményebb éve nyolcadikban volt, ferences Gimnáziumba jártam, igen jól látod egy keresztény iskolába jártam, hát ott tették igazán pokollá az életem az ottani srácok. Sírva jártam oda. Minden nap csufoltak hogy dagadt vagyok.

2011 májusában döntöttem úgy egyik óráról a másikra, hogy vége van, nincs tovább vagy lezárom ezt az életet, amit most élek vagy meghalok 50évesen. Annyira komolyan gondoltam, hogy reggel még kenyeret ettem délután már csak zöldség volt hússal.

És mint említettem az elején, leültem ezeket végig gondoltam, és átgondoltam azt is, hogy hogyan szeretném ezt. Tudtam azt, hogy ez nem csak testileg, de lelkileg is nagyon nehéz lesz, tudtam lesznek sírások, lesz fáradság, lesz mélypont, de minden mellett lesz boldogság, ha érzem a változást. Egyedül mentem neki a nagy csatának, senki nem állt mögöttem, azért tartom fontosnak, mert majd olvashattok róla miért nem jó ez J  Nehéz !!!

 Edit4_1.JPG

Kezdetek

Elkezdtem olvasni az emberi szervezetről, hogy hogyan lenne jó táplálkozni. Nem- nem diétákról azt felejtsétek el .  Arra az elhatározásra jutottam, hogy , húst fogok enni , meg zöldségekkel . nagyon komolyan tartottam az étrendem, amit saját magamnak írtam elő. Az elején számoltam kalóriát is, amit KB egy hónap alatt meg tanul az ember.

Tudtam, hogy a diéta ehhez kevés lesz, így elmentem egy edző terembe 26 éves fejjel léptem először be ebbe a világba.  Ez egy külön világ, igen hamar megtanultam, és már az elején elhatároztam, hogy nem hagyom magam sodródni azzal a világgal, hiszen nem testépítő akarok lenni.

Első alkalommal bementem, hát nem köszönt senki konkrétan még a pultnál álló emberünk sem. Gondolhatjátok sosem láttam futógépet és semmi ilyesmit Max boltban, hát összeszedtem minden bátorságom és oda mentem egy edzőhöz ugyan már segíts nekem. Nem kaptam segítséget , csak annyit hogy nézzem, meg minden gépen van start és stop.  Hát, köszi. Gondoltam magamban ezek most biztos azt gondolják ide jött a kis dagadék kb. ma először és utoljára, minek is köszönjek neki, vagy minek segítsek, van itt bőven elég bombázó, akivel mulathatom az időt.    Hát én azt mondtam nem érdekel, bekaphatja mindenki, már pedig én veszek bérletet és mindennap egy órát edzek.

DSC00587.JPG

Az első hetem nagyon kemény volt kb. 16-17 ig. edzettem alig bírtam hazamenni. Félhétkor már aludtam annyira elfáradtam.  Nagyjából éppen lejárt az első havi bérletem ekkor 8 kiloval voltam kevesebb. Bementem és előre köszöntek a teremben, gondoltam biztos baja van emberünknek.  De aztán leszólított, megkérdezte mennyit fogytam már elmondtam neki, és attól a naptól kezdve kaptam egy alap tiszteletet. És az járt nekem azt gondolom .

Teltek múltak a napok én fogytam rendesen, eljött az nyár haza kellett költöznöm vége lett a sulinak. Elkezdődött egy teljesen új élet számomra Önállóvá váltam teljesen.  És eljött a mélypont, említettem, hogy nem kaptam lelkileg támogatást, senki nem állt úgy mond mögöttem, így feladtam a küzdelmet -25 kiló után. Jött a stagnálás, szerencsére az edzést nem hagytam abba így a súlyomat sokáig tudtam tartani. Aztán szép lassan az edzés is kikopott az életemből és újra kezdtem elmerülni a gondokban, elindítottam egy vállalkozást, lett munkahelyem, mondhatnám, hogy ez felőrölt, de úgy gondolom ez nem kifogás. Visszacsúsztam és visszahíztam 117 kg rá. Természeten ismét előjött a kattanás, mikor azt mondtam állj.

Újra leültem és gondolkodtam min kéne változtatnom. Ekkor már nem voltam magam, egy nagyon kedves barátom invitált mindig sportolni és igyekezett velem megismertetni újabb és újabb sportokat. Két hónappal ezelőtt megnyertem egy nagyon kedves edzőt, aki testépítő, de engem még sem súlyokkal nevel és edz, hanem alapokra tanít és kardió jellegű edzésekkel nyüstöl. Megtanított igen hamar arra, hogy ne mondjak nemet, és ha valamit nem tudok, addig küzdjek, míg nem megy. Tanít az alázatra  a kitartásra . Akárhányszor bemegyek, hozzá mindig erőt kapok, ha ránézek egy mosolygós életvidám ember tele energiával, szeretek hozzá járni, edzeni.

Egy hónapja dolgoztam, aztán neteztem is, mert az úgy jó: D feltűnt egy cím az origon sosem olvasok origot, akkor is a freemailomból léptem ki, és feldobta az ablakot „a dagadt köcsög utolér” gondoltam csak elolvasom már mi ez. Elolvastam és onnantól kerestem a módját annak hogyan kerülhetnék én is be ebbe a „kis” csapatba, hiszen szeretnék megnyílni, szeretnék több emberrel sportolni, mert az úgy könnyebb.  Sikerült felkerülni a futóosztályba, bicikliosztályba és a nagy kedvencembe, az úszószakosztályba. Megvan?    Ha mindhármat űzöd akár triatlonon is indulhatsz?  J Hát nekem meg van jött az újabb cél triatlonozni és jövőre ott lenni egy fél triatlont megcsinálni. Most ezért küzdök és hajtok, hogy teljesüljön az álmom és jó sportoló lehessek, példaképpé válljak, jó utat mutassak én is, és jól nézzek ki sportosan.

 

Júl. 1.

Ma úszni készültem, de egy nagyon kedves barátom meginvitált egy játszóteres edzésre. (állóképesség).   Egy órás edzés volt, főleg hasra és hátra karra történt az edzés.   A társaság elvonta a figyelmem így könnyű volt. 

 

Júl. 2.

Közös edzés Bdk, Evivel séta 4km. Erre a napra nem terveztem többet igyekeztem pihenni. 

 

Júl3.

Ez a nap sport szempontjából a kicsit rázósra sikeredett.  Egy óra cardio, egy óra  zumba , 40perc úszás, ha már ott voltam a wc-be az úszást nem akartam kihagyni.

Délután még az erőnléti edzés Lacival.  Elfáradtam, de azon kívül nem éreztem semmi rosszat , illetve jól éreztem magam.

 

Júl. 4.

Nagyon fáradt vagyok. Délután elmentem edzeni egy órát edzetem ami végülis jól esett kímélő edzés volt.

 

júl5. Úszás  2 óra 1500m fáradság

júl6. -8.

Pihentem, és töltöttem, igyekeztem kicsit többet enni, mint szoktam, és nem sportoltam semmit.   Mindenképpen jót tett, mert fáradt voltam. 

Júl. 9.

Kocogtam egy kört a Kopaszin ha már közös edzés van, illetve bicikliztem is, ami nem a terveimnek megfelelően ment, mert az első fékem elszállt.   Így legalább majdnem megtanultam, hogy ne menjek át piros lámpánál: D 

Fénykép0255.jpg

Júl. 10.

Úszás volt, de mivel nekem az kevésnek bizonyult, előtte még ellipszis tréneren edzettem egy kicsit. a végére lett félóra tréner, és 1500km úszás. 

Továbbra sem fáj semmim, a fáradságot azt érzem viszont.  De nincs megállás, a 3 napos pihenő után is nehéz volt újra elindulni, edzeni. 

A napokban váltottam diétát, mert amit én csináltam azzal voltak problémák, nem ettem ugyanis zsírt illetve nagyon kerültem, ami azt eredményezte, hogy beállt az emésztésem és csak a szenvedés volt vele.    Nem szerettem tanácsot kérni főleg nem a „dilis” bérma anyámtól aki amellett hogy dilis még egy nagyon jó orvos is… de aztán győzött a család mert mindenki Őt ajánlotta hogy menjek hozzá  táplálkozási tanácsért .  Hát mentem , soha nem hittem az ilyen olyan diétában faszságnak tartottam tele van vele a net  azt sem tudtam először mikor eldöntöttem hogy  én lefogyok ami kb. két éve volt  de erről majd később beszélek még, szóval azt sem tudtam melyik diétát kezdjem el  . Sanyargassam magam? Egyek 8 napig csak almát? 90 napos az rengeteg… hisz én egy hónap alatt akartam lefogyni 135 kg ól… D Nem választottam a csoda diétát, hanem makacs módon, csak húst ettem zöldségekkel.  Meg túrót túróval.   

Elmentem bérma anyukámhoz tanácsért, aki adott is egy könyvet paleolit diéta, és azt mondta reggel gyerek üljél, leegyél szalonnát, kolbászt.  Hát gondoltam magamban ez betegebb lett, mint volt , az tuti hogy én nem eszek  ilyet hát majd jól visszahízom a leküzdött kilóim, na persze.    

Hát aztán már annyira nem voltam jól, hogy azt mondtam jól van, legyen, nektek veszek szalonnát, kolbászt majd azt eszem reggelire.  

Elhagyom a túrót, amit mindennél jobban szeretek.  Elkezdtem ezt a kúrát most lesz egy hete, hogy csinálom.  Teszem, hozzá annyira nem gáz sok jó dolgot ki lehet hozni belőle.  Az emésztésem rendbe jött , a súlyom ment lejjebb megint hoztam azt, amit talán el sem vártam magamtól , és még jól is vagyok … de majd egy hónap múlva fogom azt mondani, hogy jó … ha egy hónap múlva is ezek az eredmények jönnek, akkor talán újra tanácsot kérek mástól. 

 

Július 11.

Kis  cardió, úszás 1km. Hosszú napom volt, de még bevállaltam este 9 kor egy úszást.

Július 12.

2óra úszás.

Július 13.

Cardió 1,5óra

Július 14.

Pihenő nap

Július 15. 16.17.19.

Cardió. és úszás volt, cardió azért ennyiszer, mert muszáj volt behoznom a lemaradást, ami az óráimat illeti. Az úszás sok időt elvesz tőlem, de a kedvencem lett így, sokat járok úszni. Sajnos az időm nem javult jelentősen, de remélem majd jobb lesz, de egyelőre inkább csak úszok, ahogy jól esik, igyekszem meg tanulni a gyors úszást is hogy majd azt tudjam használni.

20-26ig nyaraltam, kaja rendem felborult, de igyekeztem mindennap úszni. Sajnos az első nap mikor kimentem úszni nyílt vízre igen féltem nagyok voltak a hullámok, a következő párnapban igyekeztem leküzdeni a félelmem, de szerencsére sikerült is.

27.

Kicsit nehezen ment a felkelés, mert előző este buliztam, de azért igyekeztem hazaérni előbb, mint úgy a sportolós időszakom előtt. És nyilván felmerül a kérdés bennem, hogy most ez helyes –e vagy sem így hogy mire készülök. Erre majd még visszatérek, ha megoldottam a kérdést. J

Szóval ma úsztam egyet, aztán még dolgoztam is és eszembe jutott szeretném edzeni az állóképességem így felmegyek a Gellért –hegyre, ami jól sikerült Evivel mentünk. Jutalmunk az a kilátás volt, ami elénk tárult.

Vasárnap 28án pihentem

Július 29.

Úszás volt ma.

Július 30.

Úsztam egy órát majd edzettem még bicikli+ellipszis

Július 31.

Pump (súlyzós edzés) pluszúszás.

 1044975_10200959435120853_1167790324_n.jpg

Összegzés

Az első komolyabb hónapom végére értem. Rengeteg edzéssel, -6kg-al, és sok-sok jó élménnyel zártam ezt a hónapot.

Edzés: Mint látható, sokat edzettem, mivel nem futhatok még így kerestem számomra kedves sportot ez az úszás lett. Úszás mellett igyekeztem cardió jellegű edzéseket végezni, szerintem illetve tapasztalatom szerint az egyik legjobb zsírégető sport. Ezt az oldalt ajánlom mindenki figyelmében http://www.madbarz.com/beginner-routines . hetente egyszer-kétszer barátokkal kimegyünk este játszótérre és csinálunk mindig egy-egy edzést ezekből.  Azt tudom mondani, hogy a sport kell hogy tudj fogyni, és hogy tanuld az önfegyelmet, a kitartást. Mindig azt a sportot űzd, amit szívesen csinálsz, hogy könnyebben rá vedd magad. Megtanultam ez alatt az egy hónap alatt, hogy kellenek a pihenő napok sokat számit, ha pihenek, mert utána könnyebben megy az edzés, mint lelkileg, mint fizikailag.

Diéta: Folytattam, amit ugye elkezdtem, reggelente eszek simán szalonnát, kolbászt (így még mindig hülyén hangzik) , délben húst, zöldséget, este szintén ugyanezt. Viszont, többször beraktam a csaló napot, ami azt jelenti, hogy ettem mást is, illetve többet is ettem, mint úgy általában. Sőt majdnem napi szinten letolok egy túró rudit. És fogytam, szóval úgy gondolom, hogy nem csak a sportban kell tölteni illetve pihenő napot tartani, hanem a diétában is. Nagyon nagy fegyelem kell persze, hogy azt mond, te aznap eszel bármit, de másnap ugyanúgy tolod a diétádat. és hát ezt is ésszel kell, én természetes az első ilyen „csaló napon” ész nélkül ettem nem zabáltam, hanem olyan dolgokat ettem, amit közel két hónapja nem, hát mondanom sem kell, hogy olyat nem akarok többet J Szóval, ha csalsz, mindenképp legyél figyelemmel pocakra. 

Lelkiállapot: Nyilván voltak nehezebb pontok, de a típusom, az olyan hogy a rosszból is igyekszem kihozni a legjobbat. Amit ugye nehéz elfogadnom az az, hogy nem futhatok még. Tudom, hogy az én érdekem, azt is tudom, hogy ez a jövőben majd csak jó lesz nekem.  Most nyilván nehéz ez, hiszen ha futok, nem fáj semmim még fejlődtem is, míg ugye futottam hát nyilván jó érzés volt ez. Most ez nincs, de van helyette más ezt így igyekszem felfogni. nagyon sok segítséget kaptam lelki oldalról, a csapatomtól és több barátomtól is. Számomra a legkedvesebb és a legösztönzőbb az volt mikor egy nagyon kedves barátom  majd 10 évvel fiatalabb nálam , Ült velem szemben és mondta , hogy nagyon fasza vagy meg fogod csinálni húzz bele és vagy 10 percen belül csak dőlt belőle  ez a buzdítás .  Nagyon sok erőt adott nekem , és nagyon jókor jött mert aznap eléggé magam alatt voltam . Volt egy majd egy hetem míg stagnáltam, az kicsit megviselt  , ilyenkor az embernek átfut az agyán hogy nem is kéne ezt csinálni , nekem is átfutott de jó gyorsan szerencsére.   bizakodva megyek neki a következő hónapnak és remélem hasonló eredményekről írhatok majd. 

 

Augusztus

Augusztus 1. 

Rosszul nagyon rosszul indult a hónap , de ugye nézzük a jó oldalát , hogy még sok nap van hátra. Ma úsznom kellet , Nagyon nehéz volt elindulni is. Meghívtak barátaim aznap estére kis iszogatásra beszélgetésre. Nagyon szerettem volna menni de közben meg tudtam most érek rá arra  hogy ússzak , a jövöhetem sok munkával fog telni nehezen  jutok majd el úszni. Talán a lemondás miatt is ment az eleje nyögve nyelősen.  Aztán elkezdtem a medencébe számolgatni az időt , hogy ha esetleg  gyorsabban úszok meg nem töketlenkedek még utána akkor akár még ott is lehetek a megbeszélt időpontra. Így hát úsztam egy életem legjobb idejét. ( 1000m úsztam. )  És hát estére oda értem , ami azért kicsit oldott a feszültségemen.

Említettem , hogy minden mellett , dolgozok és még egy saját  vállalkozást is igyekszem irányítgatni.  Sajnos nem volt jó időszakom a munkát illetőleg, sok volt a feszültség meg a hiba . Ilyenkor még nehezebb , nem enni össze-vissza és igen most itt visszautalnék arra mikor azt írtam, hogy az evés sokszor a lelki problémákra épül. Na de a lényeg , hogy sikerült  nemet mondanom , és tudtam fegyelmezett maradni.

Augusztus 2.

Ma úsztam és előtte edzettem is egy jó félórát.

augusztus 3.

Pihenés

Augusztus 4.

Szintén pihenés a meleg miatt , nagyon leszív ez a meleg , meg sok volt a munka így most elmaradt az edzés. 

 

Augusztus 5.

Edzésnek indult , lett is belőle egy kemény egy óra kardio és rég éreztem magam ilyen jól . Fogok még csinálni ilyet hogy intenzíven lenyomok megállás nélkül . Majd az edzést követte egy kötetlen beszélgetés Lacival elmondta mit egyek  futás előtt majd , meg a szálka előtt  mire figyeljek. Ugye nem S es távon indulok meg szálkán ami igen komoly döntés részemről és most már félek is de hát ilyen vagyok.  J

 

Augusztus 6.

Kényszerpihenő délután leültem enni , kb. féléve letört egy fogam hátul , de utána nem fájt csak ha rágtam vele ez egy hátsó 7 –es fog hát nem rágtam vele halogattam a fogorvost.  Nem kellet volna erre ma rájöttem véletlen egy apró csont darab oda került ráharaptam… az érzés leírhatatlan  illetve a fájdalom amit akkor éreztem.  Nem tudtam  ma edzeni menni.

 

Augusztus 7.

Fájdalom nem szűnt , 40 fok meleg van kint, dolgoznom kell mert a munka elterít, és ma közölték velem van két hetem h eldöntsem maradok e a mostani albérletemben vagy keresek másikat.  Edzés mára kilőve, nagy nehezen rávettem magam hogy hívjak egy fogorvost, holnap mehetek is egyre  tele feszültséggel , nem tudok edzeni , éhes vagyok nyűgös , úgy ennék de mégsem ehetek hiszen hónapok óta küzdök azzal hogy  fogyjak.

Tudtam nehéz napok elé nézek de nem álltam le köszönhetően testvéremnek , aki mindenben támogat , jelenleg albérletet keress nekem , és bármiben számíthatok rá így egy probléma megszűnt.  Jó hogy van egy sárga csapatom fontos , mert sok nehézségen átsegített már.

Augusztus 8.

Para nap volt , ma voltam fogorvosnál. Kihúzást javasolta , mert nem lehet már megmenteni, illetve elmondta hogy az elöző fogorvosom , nem kezelte le a fogam így gennyes gócra rakott koronát. Köszönöm neki (nagybátyám) , azt is megtudtam ez bármikor okozhatott volna akár szívinfarktust , vagy más betegséget mert egy gennyes fog már csak ilyen .  Azt hiszem ez így egy vissza igazolás hogy a sport azért elég rendesen karbantart mint testileg mint lelkileg. Szóval ki lett húzva  a fog , de sajnos nem volt komplikáció mentes , varrni kellet.  Aztán jött a feketeleves , jöttek hogy mit nem csinálhatok. Nem fújhatok orrot köszi minden reggel orr fújással kezdek, és allergiás is vagyok szupi!, ne  hapcizzak hát nyilván ez úgy müködik, főleg hogy egy légörvény alatt dolgozok a munkahelyemen, ne egyek szilrád dolgot , jó kb. leszarom , uh még se szarom le hiszen nekem futnom kell a hétvégén majd köv hétvégén szálka nem kéne lemerülnöm…. de hát nincs vége, ne fussak ne mozogjak pihenjek. …. !

Ez volt az ami a legjobban kikészített nem az hogy ott hevert egy fogam a kukában 28 évesen, vagy hogy nem ehetek egy hétig húst meg olyan kaját amitől megy le a súlyom  , vagy hogy mindennap nap be kell járnom ide csütörtökig… hanem hogy küzdök, fogytam tizenX kilót, naponta sokszor két edzésre jártam, azért hogy  eljussak egy olyan szintre hogy neki mehessek egy sokaknak alap , nekem ez jelenleg nehéz triatlonnak.   Nah mindegy nem sírunk mert ugye nem fújhatok orrot.  J

Augusztus 9.

Ma volt egy kontroll , és úgy indultam el onnan hogy , a fogorvos mondta készüljek úgy h indulok szálkán. Ennek nagyon örülök természetesen. Mindezt illetve a sebgyógyulást azzal értem el hogy csak ittam  turmixokat főleg , meg krémlevest ettem (nulla energia) , ezt most folytatom csütörtökig , lesz ami lesz . J Suhanjon nem indulhatok csapatommal pedig vártam. De így jeleztem Ulriknak és segítőként veszek részt , Nekem ez így is jó.

Viszont , nagyon hiányzik a sport , a mozgás  , sokan hívnak ide-oda de hát nemet kell mondani. Várom h ez elmuljon és közben készülök hogy a következő időszakban lesz még ilyen, mert a fogaim rendberakása is cél lett.

1146723_611660635533908_325811578_n.jpg

jo.jpg

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása